2016. május 13., péntek

Állami támogatással spórolhat fűtési költségein

Otthon Melege Program 2016-ban a magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek számára biztosít vissza nem térítendő támogatást maximum 2.5 millió forint értékig.

A program többek között lehetőséget biztosít a hagyományos technológiával 1996 előtt épült és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, egy lakásos, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterületű, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) családi házak energetikai, ezen belül például a homlokzati hőszigetelésre.

A pályázók az összberuházás 40-55%-ának visszatérítését kaphatják meg az államtól. A támogatás mértéke függ a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától, azaz minél több fajta korszerűsítést végeznek a családi házon, ezáltal növelik energia megtakarítási képességét, annál nagyobb mértékű támogatásra számíthatnak a pályázó családok.

A magyar családi házak több mint háromnegyede szigetelés nélküli, ennek hatására a fűtési költségeik sokkal magasabbak, mint a hőszigetelt otthonok esetében. Korábbi cikkünkben már kifejtettük a homlokzati hőszigetelés fontosságát, az utólagosan elvégzett szigetelés energia megtakarítási képességét. A rezsi kétharmadát kitevő fűtési költségek nagymértékben csökkenthetőek a megfelelő vastagságú külső hőszigetelés felhelyezésével.

Valósítsuk meg együtt álmait, csökkentsük a rezsiköltségét családi házának homlokzati hőszigetelésével. Kérje árajánlatunkat még ma!

Az Otthon Melege Programra való jelentkezéshez a támogatási kérelmeket 2016. július 1-jétől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig a kormányzati pályázati portálon keresztül, elektronikusan kell benyújtani, ehhez pedig ügyfélkapus regisztráció is szükséges.

A pályázat teljes kiírását, valamint a költségvetési mintát 2016.április 7-től az alábbi linket tudják az érdeklődők elérni.

Otthon Melege Program - 2016

Ne feledje: a homlokzati hőszigetelés elvégzéséhez szakképzett, több éves tapasztalattal rendelkező kollégáink állnak rendelkezésére. Kérje árajánlatunkat itt! > ÁRAJÁNLATOT KÉREK


Elérhetőségeink:
Gépi-vakolás
Mobil: +3630-419-2621; +3630-456-1895
E-mail: info@gepi-vakolas.hu
web: www.gepi-vakolas.hu
Ajánlatkérő: http://www.gepi-vakolas.hu/ajanlatkeres